2010. december 26., vasárnap
2010. december 5., vasárnap
2010. november 14., vasárnap
2010. november 13., szombat
2010. november 10., szerda
2010. november 4., csütörtök
SPECIÁLIS ÜZLETEK IGAZGATÓSÁGA
Lázár Ervin:
Bab Berci ránéz Rév Zoli pálinkájára
Bab Berci látta, hogy sietős léptekkel jő egy ember. Gondolta, megóvja. Elhárítóan maga elé emelte hát a kezét, és síri hangon így szólt:
– Ne közelíts, idegen!
Az idegen, aki lenyűgözően divatos és vadonatúj hasított bőr cipőt viselt – és ehhez képest öltözéke többi darabja nem is érdemel említést –, csalódottan megtorpant.
– Hát nem te vagy Bab Berci?
– De igen, és éppen ezért mondom, hogy ne közelíts.
– Föl akarsz dühíteni – állapította meg keserűen a jövevény. – Netalán verekedni akarsz velem… Ha tudom, dehogy kereslek éppen téged.
Bab Bercin látszott, egy pillanatig sem hiszi el, hogy az idegen valóban őt keresi.
– Beszélhetsz, amit akarsz – morogta –, de ne közelíts, ha kedves az életed.
Az idegen gyanakodni kezdett, alaposabban szemügyre vette Bab Bercit, s a náthában pácolt arc láttán szinte megvidámodott.
– Ja, a náthád miatt? Csak nem képzeled, hogy berezelek egy kis náthától?
– Nátha, nátha?! Kit érdekel ez a kis idült nátha? De ha majd rád ragad a világ legnagyobb szomorúsága, akkor majd nézegethetsz!
– Honnan ragadna rám?
– Rólam. Tudd meg, itt dúl bennem a világ legnagyobb szomorúsága. És ragályos, mint a feketehimlő.
– Még hogy a világon a legnagyobb! Ezeket ismerem – mondta fitymálva az idegen. – Minden ilyen világlegnagyobbról előbb-utóbb kiderül, hogy piti kis vacak. A te bánatod is egy ködöcske csak, egy füstpamat, egy árvácskaárnyék.
– Én szóltam – mosta kezeit Bab Berci –, ha nem félsz, kerülj beljebb.
Az idegen nem kérette magát, beljebb került Bab Berci háncsházába, kínálás nélkül leült, világnagy és látszatra üres utazószatyrát maga mellé ejtette, hasított bőr cipős bal lábát neveletlenül fölrakta az asztalra, rágyújtott, és szigorúan Bab Bercire nézett.
– Van valami innivalód?
– Víz – mondta Bab Berci.
– Brrr – rázkódott össze az idegen, és lenyúlt, matatni kezdett világnagy, roggyant utazószatyrában, amely ezek szerint mégsem volt üres. – Még szerencse, hogy számítok rá, hogy sosincs innivalótok.
Ezzel előhúzott egy pálinkásüveget, és belekortyintott.
– Kérsz? – nyújtotta aztán Bab Berci felé.
– Takard el, takard el! – kiabált Bab Berci, és elkapta a tekintetét a pálinkásüvegről.
– Mi az, még látni sem bírod? – nevetgélt az idegen, és az üveget az asztalra állította.
Bab Berci odasandított. Most már bizonyára késő – gondolta, és fenngangon így szólt:
– Bemutatkozhatnál.
– Dehogy mutatkozom be – mondta a másik. – De a nevemet megmondom.
Na, megint egy szép kis alakkal hozott össze a sors – gondolta Bab Berci. – Úgy látszik, errefelé csak kacifántos emberek kóborolnak.
– Nekem úgy is jó – mondta.
– Rév Zoli vagyok.
– Üdvözöllek házamban, Rév Zoli – mondta egy kovácsfújtató-sóhaj kíséretében Bab Berci.
– Ja persze, téged éppen a világ legnagyobb szomorúsága szuttyongat – somolygott gunyorosan és hitetlenkedve Rév Zoli. – Mivel tudod bizonyítani, hogy ez a világ legnagyobb szomorúsága? Mit legnagyobb? Én már azzal is beérem, ha azt bebizonyítod, hogy nagyobb, mint az én bármelyik közepes kis bánatocskám.
– Mindjárt abbahagyod a somolygást – mondta Bab Berci sajnálkozva. – Nagyon is kézzelfogható bizonyítékaim vannak. Húzzál csak egyet a pálinkádból!
Rév Zoli szeme felcsillant.
Azám! A pálinka! Kortyintott… És rémület torzította el az arcát. Fölordított:
– Ecet!
– Na látod – mondta Bab Berci –, annyira szomorú vagyok, hogy amire ránézek, megsavanyodik.
– Ilyen gyalázattal még életemben nem találkoztam – suttogta megrendülten Rév Zoli. – Mért néztél a pálinkámra?!
– Mondtam, hogy takard el.
– Becsaptál. Azt mondtad, ne közelítsek, ha kedves az életem, holott azt kellett volna mondanod, ha kedves a pálinkám.
– Na, most láthatod, hogy mennyire nem ködöcske, füstpamat és árvácskaárnyék a bánatom.
Rév Zoli arcán a haragot felváltotta az ámulat, beleszagolt a pálinkásüvegbe, azt várta volna az ember, hogy az ecetszag búbánatba dönti, de nem, fölélénkült, látszott, valami nagy eszme borítja jótékony homályba a megecetesedett pálinkát.
– De hiszen ez nagyszerű! – kiáltott. – Lesz itt pálinka, kenyér, új cipő garmadával! Bab Berci, milliomosok leszünk!
– Hogyan? – gyanakodott Bab Berci.
– Kisvállalkozást alapítunk – szavalta Rév Zoli. – Bab Berci és Rév Zoli Ecetüzeme. Megtöltünk vízzel egy sereg üveget, és ha rád jön a szomorúság, csak ránézel, máris kész az első osztályú ecet. Valami jó név is kell neki… Megvan… összeházasítjuk a keresztneveinket: Berzoli. Hát nem jó?! Itt a Berzoli, a világ legjobb ecete, ha megkóstolja, szakít a cukorevéssel! Okos ember Berzolival savanyít. Ráadásul a Berzoli külföldi névnek hangzik. Verekedni fognak érte.
– Van egy bökkenő – szakította félbe a lelkes előadást Bab Berci.
– Naná – legyintett Rév Zoli. – Tulajdonképpen az élet bökkenők sorozata. És minden bökkenőhöz társul valami. Ecetgyártás, házépítés, tanulás, szerelem… és így tovább, a halálig bezárólag.
– Akkor elmondanám neked, hogy ecetgyártás tárgyában mi tartozik a bökkenőhöz – mondta nem minden kéj nélkül Bab Berci. – Nevezetesen az, hogy vízből nem tudok ecetet nézni, csak édes és alkoholos italokból.
– Te mondtad, hogy amire ránézel, megsavanyodik – háborgott Rév Zoli.
– Kicsit túloztam, nem gondoltam, hogy azonnal a dolog gyakorlati hasznát keresed.
– Hát mit keresnék? A dolog gyakorlati vesztét? Az megjön magától is – méltatlankodott tovább Rév Zoli. – Megint becsaptál… Zuhognak rám a sorscsapások… Ráadásul a lábamat is nagyon kényelmetlen az asztalon tartani.
– Hát vedd le.
– Csak nem képzeled, hogy az illemszabályoknak megfelelően fogok itt ücsörögni?! Mint egy jól nevelt főkönyvelő.
– Attól nem kell tartanod – vigasztalta Bab Berci –, egy jól nevelt főkönyvelő nem hamuzza tele maga körül a padlót. Úgyhogy te most már akárhogyan ülsz, az nem lesz jól nevelt ülés.
– Igazad van – mondta Rév Zoli –, teljesen fölöslegesen tartom az asztalon a lábam. Le is veszem. – Levette. – Jaj de jó!
– S miért volna az baj, ha az illemszabályoknak megfelelően ücsörögnél? – érdeklődött Bab Berci.
– Huh! – rázkódott meg ennek még a gondolatára is Rév Zoli. – Mit gondolsz, miért tanulmányoztam át a világ valamennyi illemkódexét?! Azért, hogy még véletlenül se csináljak semmit úgy, ahogy előírják.
Bab Berci áhítattal nézte a nagy előadót, aki ettől kétségtelenül átszellemültebb lett.
– Mert csak a sapkabojt, a kéztartás, a majomvigyor, a nadrágszín, az ülésrend, a mézmáz, csak az a fontos, a szívem bezzeg nem érdekel senkit.
– De! Engem érdekel – mondta gyorsan Bab Berci.
– Túrót – mondta olyan illetlenül Rév Zoli, hogy a világ valamennyi illemkódexírója összerezzent. – Téged is csak a saját pálinkasavanyító bánatod érdekel.
– Én igazán sajnálom, hogy éppen ilyen állapotban találtál, de…
– Hogy van a bánatod? – mosolyodott el Rév Zoli.
– Mardos – mondta Bab Berci. – Bár már nem annyira, mint amikor megjöttél. De ha van még egy üveg pálinkád, elő ne vedd!
– Azt kellene kikutatni – mondta Rév Zoli –, hogy mitől vagy bánatos.
– Megmondhatom kutatás nélkül is. Azért, mert nekem soha senki nem ír levelet, velem senki sem törődik, engem soha senki sem keres.
– Ember! Te nemcsak bánatos, süket is vagy! – kiáltott Rév Zoli. – Hát nem hallottad, hogy én egyenesen temiattad jöttem? Téged kerestelek.
Bab Berci elsápadt, elpirult – röpülgetett a lelke.
– Hallottam az előbb is, de azt gondoltam, viccelsz.
– Dehogy viccelek, a legkomolyabban mondom.
– Hurrá, hurrá! – kiáltozta boldogan Bab Berci. – Hozzám jött, engem keres.
Rév Zoli tátott szájjal nézte. Mert látott már jó néhány pálfordulást, egyet-kettőt maga is véghezvitt, de ilyen villámgyorsat, mint Bab Bercié, elképzelni sem tudott.
– Olyan vidám vagyok, hogy madarat lehet velem fogatni – mondta Bab Berci.
– Madarat ne fogj – mondta gyorsan Rév Zoli –, de itt az alkalom, nézd vissza a pálinkámat.
A bánatfelhő, mint egy megbolydult méhraj, újra ott kavargott Bab Berci feje körül.
– Szóval csak azért mondtad, hogy hozzám jöttél. Hogy viduljak fel tőle, és nézzem vissza a pálinkádat. De vedd tudomásul, hogy ecetből nem tudok pálinkát nézni. Semmiből sem tudok. A jókedvem teljesen hatástalan a folyadékokra… Ha van jókedvem…
– Jaj, csak el ne múljon a jókedved – vágott közbe Rév Zoli. – Én tényleg hozzád jöttem. Szükségem van rád.
– Énrám? – örvendezett Bab Berci, s jött ám a jókedve.
– Terád. Hogy itt a világ végén is legyen egy barátom, akivel ráadásul jól meg lehet férni, s akinek a titkomat is elmondhatom.
– Énvelem aztán megférhetsz, s a titkod is a legjobb helyen lesz. Mondd csak.
– Arról van szó – mondta Rév Zoli –, ha engem megüt valaki, az neki fáj. Ha meg én ütök meg valakit, az nekem fáj.
– Mit akarsz? – kiáltott Bab Berci. – Te vagy a világ legszerencsésebb embere.
– Éppen ez az, hogy nem vagyok.
– Dehogynem. Ha jön az ellenséged, és meg akar verni, még biztathatod is. Csak arra kell vigyáznod, hogy te meg ne üsd. És az ellenséged egykettőre laposra veri magát. Te meg fütyörészel közben.
– Így volna – bólogatott Rév Zoli –, ha ellenségek között élnék. De én a barátaim meg a szeretteim között élek.
– Akkor meg kétszeresen is a világ legszerencsésebb embere vagy. Az ember nem verekszik a szeretteivel.
– Dehogynem – mondta Rév Zoli. – Az ember leginkább a barátaival és a szeretteivel verekszik. És gondold el, földühítek valakit, akit nagyon szeretek, mert nekem sajnos az eléggé könnyen megy, nekilát engem csépelni, és neki fáj! Nem elég, hogy földühítettem, még fájdalmat is okozok neki.
– Ajaj – mondta Bab Berci –, ez legalább olyan fogas kérdés, mint Nuuszi Kuuszié, a varázslóé, aki mindent csak egyetlen pillanatra tud elővarázsolni és nem tovább.
– Igen? És ő is idejött hozzád?
– Ide.
– És kitaláltál valamit?
– Azt nem – mondta Bab Berci, és a szeme sarkából Rév Zolira pislantott –, de jól kisírtuk magunkat együtt.
– Azt aztán nem! – mondta Rév Zoli. – Sírni nem fogunk.
– Miért is sírnánk – mondta Bab Berci, aztán kérőre fogta a szót. – Te Zoli, hátba vághatlak?
– Vágjál csak – mondta Rév Zoli, és tartotta a hátát.
Puff! Bab Berci jól hátba vágta.
– De hiszen ez tényleg nekem fáj! Hátba vágtam magam! – kiáltozta nevetve. Összekapaszkodtak Rév Zolival, és nevettek torkuk szakadtából. Pedig én nem vagyok olyan biztos, hogy nevetni vagy sírni való-e Rév Zoli különös tulajdonsága.
– Ne közelíts, idegen!
Az idegen, aki lenyűgözően divatos és vadonatúj hasított bőr cipőt viselt – és ehhez képest öltözéke többi darabja nem is érdemel említést –, csalódottan megtorpant.
– Hát nem te vagy Bab Berci?
– De igen, és éppen ezért mondom, hogy ne közelíts.
– Föl akarsz dühíteni – állapította meg keserűen a jövevény. – Netalán verekedni akarsz velem… Ha tudom, dehogy kereslek éppen téged.
Bab Bercin látszott, egy pillanatig sem hiszi el, hogy az idegen valóban őt keresi.
– Beszélhetsz, amit akarsz – morogta –, de ne közelíts, ha kedves az életed.
Az idegen gyanakodni kezdett, alaposabban szemügyre vette Bab Bercit, s a náthában pácolt arc láttán szinte megvidámodott.
– Ja, a náthád miatt? Csak nem képzeled, hogy berezelek egy kis náthától?
– Nátha, nátha?! Kit érdekel ez a kis idült nátha? De ha majd rád ragad a világ legnagyobb szomorúsága, akkor majd nézegethetsz!
– Honnan ragadna rám?
– Rólam. Tudd meg, itt dúl bennem a világ legnagyobb szomorúsága. És ragályos, mint a feketehimlő.
– Még hogy a világon a legnagyobb! Ezeket ismerem – mondta fitymálva az idegen. – Minden ilyen világlegnagyobbról előbb-utóbb kiderül, hogy piti kis vacak. A te bánatod is egy ködöcske csak, egy füstpamat, egy árvácskaárnyék.
– Én szóltam – mosta kezeit Bab Berci –, ha nem félsz, kerülj beljebb.
Az idegen nem kérette magát, beljebb került Bab Berci háncsházába, kínálás nélkül leült, világnagy és látszatra üres utazószatyrát maga mellé ejtette, hasított bőr cipős bal lábát neveletlenül fölrakta az asztalra, rágyújtott, és szigorúan Bab Bercire nézett.
– Van valami innivalód?
– Víz – mondta Bab Berci.
– Brrr – rázkódott össze az idegen, és lenyúlt, matatni kezdett világnagy, roggyant utazószatyrában, amely ezek szerint mégsem volt üres. – Még szerencse, hogy számítok rá, hogy sosincs innivalótok.
Ezzel előhúzott egy pálinkásüveget, és belekortyintott.
– Kérsz? – nyújtotta aztán Bab Berci felé.
– Takard el, takard el! – kiabált Bab Berci, és elkapta a tekintetét a pálinkásüvegről.
– Mi az, még látni sem bírod? – nevetgélt az idegen, és az üveget az asztalra állította.
Bab Berci odasandított. Most már bizonyára késő – gondolta, és fenngangon így szólt:
– Bemutatkozhatnál.
– Dehogy mutatkozom be – mondta a másik. – De a nevemet megmondom.
Na, megint egy szép kis alakkal hozott össze a sors – gondolta Bab Berci. – Úgy látszik, errefelé csak kacifántos emberek kóborolnak.
– Nekem úgy is jó – mondta.
– Rév Zoli vagyok.
– Üdvözöllek házamban, Rév Zoli – mondta egy kovácsfújtató-sóhaj kíséretében Bab Berci.
– Ja persze, téged éppen a világ legnagyobb szomorúsága szuttyongat – somolygott gunyorosan és hitetlenkedve Rév Zoli. – Mivel tudod bizonyítani, hogy ez a világ legnagyobb szomorúsága? Mit legnagyobb? Én már azzal is beérem, ha azt bebizonyítod, hogy nagyobb, mint az én bármelyik közepes kis bánatocskám.
– Mindjárt abbahagyod a somolygást – mondta Bab Berci sajnálkozva. – Nagyon is kézzelfogható bizonyítékaim vannak. Húzzál csak egyet a pálinkádból!
Rév Zoli szeme felcsillant.
Azám! A pálinka! Kortyintott… És rémület torzította el az arcát. Fölordított:
– Ecet!
– Na látod – mondta Bab Berci –, annyira szomorú vagyok, hogy amire ránézek, megsavanyodik.
– Ilyen gyalázattal még életemben nem találkoztam – suttogta megrendülten Rév Zoli. – Mért néztél a pálinkámra?!
– Mondtam, hogy takard el.
– Becsaptál. Azt mondtad, ne közelítsek, ha kedves az életem, holott azt kellett volna mondanod, ha kedves a pálinkám.
– Na, most láthatod, hogy mennyire nem ködöcske, füstpamat és árvácskaárnyék a bánatom.
Rév Zoli arcán a haragot felváltotta az ámulat, beleszagolt a pálinkásüvegbe, azt várta volna az ember, hogy az ecetszag búbánatba dönti, de nem, fölélénkült, látszott, valami nagy eszme borítja jótékony homályba a megecetesedett pálinkát.
– De hiszen ez nagyszerű! – kiáltott. – Lesz itt pálinka, kenyér, új cipő garmadával! Bab Berci, milliomosok leszünk!
– Hogyan? – gyanakodott Bab Berci.
– Kisvállalkozást alapítunk – szavalta Rév Zoli. – Bab Berci és Rév Zoli Ecetüzeme. Megtöltünk vízzel egy sereg üveget, és ha rád jön a szomorúság, csak ránézel, máris kész az első osztályú ecet. Valami jó név is kell neki… Megvan… összeházasítjuk a keresztneveinket: Berzoli. Hát nem jó?! Itt a Berzoli, a világ legjobb ecete, ha megkóstolja, szakít a cukorevéssel! Okos ember Berzolival savanyít. Ráadásul a Berzoli külföldi névnek hangzik. Verekedni fognak érte.
– Van egy bökkenő – szakította félbe a lelkes előadást Bab Berci.
– Naná – legyintett Rév Zoli. – Tulajdonképpen az élet bökkenők sorozata. És minden bökkenőhöz társul valami. Ecetgyártás, házépítés, tanulás, szerelem… és így tovább, a halálig bezárólag.
– Akkor elmondanám neked, hogy ecetgyártás tárgyában mi tartozik a bökkenőhöz – mondta nem minden kéj nélkül Bab Berci. – Nevezetesen az, hogy vízből nem tudok ecetet nézni, csak édes és alkoholos italokból.
– Te mondtad, hogy amire ránézel, megsavanyodik – háborgott Rév Zoli.
– Kicsit túloztam, nem gondoltam, hogy azonnal a dolog gyakorlati hasznát keresed.
– Hát mit keresnék? A dolog gyakorlati vesztét? Az megjön magától is – méltatlankodott tovább Rév Zoli. – Megint becsaptál… Zuhognak rám a sorscsapások… Ráadásul a lábamat is nagyon kényelmetlen az asztalon tartani.
– Hát vedd le.
– Csak nem képzeled, hogy az illemszabályoknak megfelelően fogok itt ücsörögni?! Mint egy jól nevelt főkönyvelő.
– Attól nem kell tartanod – vigasztalta Bab Berci –, egy jól nevelt főkönyvelő nem hamuzza tele maga körül a padlót. Úgyhogy te most már akárhogyan ülsz, az nem lesz jól nevelt ülés.
– Igazad van – mondta Rév Zoli –, teljesen fölöslegesen tartom az asztalon a lábam. Le is veszem. – Levette. – Jaj de jó!
– S miért volna az baj, ha az illemszabályoknak megfelelően ücsörögnél? – érdeklődött Bab Berci.
– Huh! – rázkódott meg ennek még a gondolatára is Rév Zoli. – Mit gondolsz, miért tanulmányoztam át a világ valamennyi illemkódexét?! Azért, hogy még véletlenül se csináljak semmit úgy, ahogy előírják.
Bab Berci áhítattal nézte a nagy előadót, aki ettől kétségtelenül átszellemültebb lett.
– Mert csak a sapkabojt, a kéztartás, a majomvigyor, a nadrágszín, az ülésrend, a mézmáz, csak az a fontos, a szívem bezzeg nem érdekel senkit.
– De! Engem érdekel – mondta gyorsan Bab Berci.
– Túrót – mondta olyan illetlenül Rév Zoli, hogy a világ valamennyi illemkódexírója összerezzent. – Téged is csak a saját pálinkasavanyító bánatod érdekel.
– Én igazán sajnálom, hogy éppen ilyen állapotban találtál, de…
– Hogy van a bánatod? – mosolyodott el Rév Zoli.
– Mardos – mondta Bab Berci. – Bár már nem annyira, mint amikor megjöttél. De ha van még egy üveg pálinkád, elő ne vedd!
– Azt kellene kikutatni – mondta Rév Zoli –, hogy mitől vagy bánatos.
– Megmondhatom kutatás nélkül is. Azért, mert nekem soha senki nem ír levelet, velem senki sem törődik, engem soha senki sem keres.
– Ember! Te nemcsak bánatos, süket is vagy! – kiáltott Rév Zoli. – Hát nem hallottad, hogy én egyenesen temiattad jöttem? Téged kerestelek.
Bab Berci elsápadt, elpirult – röpülgetett a lelke.
– Hallottam az előbb is, de azt gondoltam, viccelsz.
– Dehogy viccelek, a legkomolyabban mondom.
– Hurrá, hurrá! – kiáltozta boldogan Bab Berci. – Hozzám jött, engem keres.
Rév Zoli tátott szájjal nézte. Mert látott már jó néhány pálfordulást, egyet-kettőt maga is véghezvitt, de ilyen villámgyorsat, mint Bab Bercié, elképzelni sem tudott.
– Olyan vidám vagyok, hogy madarat lehet velem fogatni – mondta Bab Berci.
– Madarat ne fogj – mondta gyorsan Rév Zoli –, de itt az alkalom, nézd vissza a pálinkámat.
A bánatfelhő, mint egy megbolydult méhraj, újra ott kavargott Bab Berci feje körül.
– Szóval csak azért mondtad, hogy hozzám jöttél. Hogy viduljak fel tőle, és nézzem vissza a pálinkádat. De vedd tudomásul, hogy ecetből nem tudok pálinkát nézni. Semmiből sem tudok. A jókedvem teljesen hatástalan a folyadékokra… Ha van jókedvem…
– Jaj, csak el ne múljon a jókedved – vágott közbe Rév Zoli. – Én tényleg hozzád jöttem. Szükségem van rád.
– Énrám? – örvendezett Bab Berci, s jött ám a jókedve.
– Terád. Hogy itt a világ végén is legyen egy barátom, akivel ráadásul jól meg lehet férni, s akinek a titkomat is elmondhatom.
– Énvelem aztán megférhetsz, s a titkod is a legjobb helyen lesz. Mondd csak.
– Arról van szó – mondta Rév Zoli –, ha engem megüt valaki, az neki fáj. Ha meg én ütök meg valakit, az nekem fáj.
– Mit akarsz? – kiáltott Bab Berci. – Te vagy a világ legszerencsésebb embere.
– Éppen ez az, hogy nem vagyok.
– Dehogynem. Ha jön az ellenséged, és meg akar verni, még biztathatod is. Csak arra kell vigyáznod, hogy te meg ne üsd. És az ellenséged egykettőre laposra veri magát. Te meg fütyörészel közben.
– Így volna – bólogatott Rév Zoli –, ha ellenségek között élnék. De én a barátaim meg a szeretteim között élek.
– Akkor meg kétszeresen is a világ legszerencsésebb embere vagy. Az ember nem verekszik a szeretteivel.
– Dehogynem – mondta Rév Zoli. – Az ember leginkább a barátaival és a szeretteivel verekszik. És gondold el, földühítek valakit, akit nagyon szeretek, mert nekem sajnos az eléggé könnyen megy, nekilát engem csépelni, és neki fáj! Nem elég, hogy földühítettem, még fájdalmat is okozok neki.
– Ajaj – mondta Bab Berci –, ez legalább olyan fogas kérdés, mint Nuuszi Kuuszié, a varázslóé, aki mindent csak egyetlen pillanatra tud elővarázsolni és nem tovább.
– Igen? És ő is idejött hozzád?
– Ide.
– És kitaláltál valamit?
– Azt nem – mondta Bab Berci, és a szeme sarkából Rév Zolira pislantott –, de jól kisírtuk magunkat együtt.
– Azt aztán nem! – mondta Rév Zoli. – Sírni nem fogunk.
– Miért is sírnánk – mondta Bab Berci, aztán kérőre fogta a szót. – Te Zoli, hátba vághatlak?
– Vágjál csak – mondta Rév Zoli, és tartotta a hátát.
Puff! Bab Berci jól hátba vágta.
– De hiszen ez tényleg nekem fáj! Hátba vágtam magam! – kiáltozta nevetve. Összekapaszkodtak Rév Zolival, és nevettek torkuk szakadtából. Pedig én nem vagyok olyan biztos, hogy nevetni vagy sírni való-e Rév Zoli különös tulajdonsága.
2010. október 31., vasárnap
Kispál és a Borz - Rezervátom
1. Berendeztem én már a világom,
És kirándulok benne, mint egy bölény,
Akinek azér' van a rezervátom,
Mert úgy szeret lakni, ahogy én.
2. Elsétálok én a kerítésig,
Nincs azon túl kedves a szememnek,
Ha meg lenne, hát biztos hogy nem olyan,
Amit egy ilyen kis világba beengednek.
És kirándulok benne, mint egy bölény,
Akinek azér' van a rezervátom,
Mert úgy szeret lakni, ahogy én.
2. Elsétálok én a kerítésig,
Nincs azon túl kedves a szememnek,
Ha meg lenne, hát biztos hogy nem olyan,
Amit egy ilyen kis világba beengednek.
Az 1950 - 53 között kitelepítettek emlékére
Az ötvenes években kitelepítettek tiszteletére és emlékére Budapesten, az I. kerületi Szarvas téren emlékművet avattak, mely Széri-Varga Géza (1951- ) alkotása. Az emlékmű üvegbetonból készült, melynek magyar feltalálója Losonczy Áron építész (az ő nagyszülei és édesanyja is az egyik hortobágyi kényszermunkatábor lakói voltak).
Nagyon szép lett az emlékmű és tökéletes választás volt hozzá az üvegbeton.
http://www.szoborlap.hu/12885_az_1950_53_kozott_kitelepitettek_emlekere_budapest_szeri_varga_geza_2010.html
Nagyon szép lett az emlékmű és tökéletes választás volt hozzá az üvegbeton.
2010. október 30., szombat
JOBB?
2010. október 29., péntek
2010. október 25., hétfő
Statisztika
Jé, most látom, hogy van statisztika is itt. Per pillanat, magyar idő szerint hétfő hajnali 5:50-kor 17 magyarországi, 2 amerikai és 3 kanadai látogatót jelez nekem. Megáll az eszem. De persze nem baj, csak csodálkozom. Mindenesetre jó munkát (ill. szép álmokat, kinek ugye mit), generálisan szép hetet kívánok. (Kár volt megnéznem, ez most zavarba hozott.)
Lovasi - Leskovics : Ha a csend beszélni tudna
Ha a csend beszélni tudna
Négymilliárd hangon szólna
Mindarról, mi bennünk rejtve él
Vágydal szólna száz szólamra
Minden gondolat dobolna
Millió szó összefolyna
Ezer nyelven kavarogna
S a világnak nem lenne titka
na na na na na na...
Ha zene nélkül volna dallam
Egy soha meg nem szólalt dalban
Megtudnád, hogy mit is akartam.
A csend minden nyelven hallgat
Szóra még sosem bírták
Azt hiszem, hogy ezt még te sem tudnád
De több van, mit szemed láthat
De több van, mit füled hall
S van akinek a csend szavak nélkül
Van akinek a csend szavak nélkül is vall
Ha a csend beszélni tudna
Hol nevetne hol meg sírna
Fekete is fehér volna talán
Vallomások, látomások
Víziók és hazugságok
Érzések és kívánságok
Megtörnének, széttörnének
Tükörfalán a beszédnek
na na na na...
Adamis Anna
Négymilliárd hangon szólna
Mindarról, mi bennünk rejtve él
Vágydal szólna száz szólamra
Minden gondolat dobolna
Millió szó összefolyna
Ezer nyelven kavarogna
S a világnak nem lenne titka
na na na na na na...
Ha zene nélkül volna dallam
Egy soha meg nem szólalt dalban
Megtudnád, hogy mit is akartam.
A csend minden nyelven hallgat
Szóra még sosem bírták
Azt hiszem, hogy ezt még te sem tudnád
De több van, mit szemed láthat
De több van, mit füled hall
S van akinek a csend szavak nélkül
Van akinek a csend szavak nélkül is vall
Ha a csend beszélni tudna
Hol nevetne hol meg sírna
Fekete is fehér volna talán
Vallomások, látomások
Víziók és hazugságok
Érzések és kívánságok
Megtörnének, széttörnének
Tükörfalán a beszédnek
na na na na...
Adamis Anna
félsz
félsz...avak...
félszavakból
félek
élek
lélek
kérlek
ne féljek
http://mamintiazoldkicsitunder.freeblog.hu/archives/2009/03/09/Tuaregek_uzenete/
félszavakból
félek
élek
lélek
kérlek
ne féljek
http://mamintiazoldkicsitunder.freeblog.hu/archives/2009/03/09/Tuaregek_uzenete/
2010. október 24., vasárnap
2010. október 21., csütörtök
Falvédők lelke
Nem találtam ugyan erre konkrét adatot, de valószínű, hogy a magyarországi falvédőknek sváb gyökereik lehetnek. Mindenesetre léteznek német feliratosak, gót betűvel írottak is. Talán a nagypolgári falikárpitok ”lekoppintásának” is szerepe lehetett, hiszen megfigyelhető a parasztbarokk is a falusi házakon, bútorokon, ahogy utánozták az úri módit. A falvédők gyors térhódításában viszont biztosan szerepet játszott, hogy a csak évente egyszer, húsvét előtt meszelt falat praktikus volt így védeni, - főleg a konyhában, a tűzhely környékén, az étkezőasztalnál és a mosdóhelynél. Ez a mosható (és utána keményítendő, vasalandó) textildarab azonban nem csak védte, hanem egyúttal díszítette is a konyhát, hiszen nagy gonddal kihímezték, beszegték. Vásárokban is árusították az előnyomott mintákat. Így olcsó és hozzáférhető volt, a hozzáadott érték a kézimunka volt. A háziasszony olyan mintát választhatott, ami kifejezte a családról alkotott idealizált képét, vágyait. A rajzolatok és a feliratok kissé ugyan negédesek mai szemmel nézve, de pont ettől olyan bájosak. Szociológiailag sem utolsó megvizsgálni mit választottak, mit néztek családok ezrei 10-20 évig a konyhában. A szerelem, udvarlás, párválasztás, anyaság, hűség, társadalmi szerepmegosztás, pia, kaja és pénz a központi téma.
A rendelkezésemre álló fotókon a következő szövegek olvashatók:
Csak egy kislány van a világon (ékezetek szivecskékkel)
Szív küldi szívnek, szívesen (ékezetek itt is szivecskékkel)
Szűz szál piros rózsát küldtem én tenéked
Ennek a kislánynak nincs babája Azért eszik meggyet egymagába
A virágnál a legszebbnél összeért az ajkunk csókolózó gerlepárok úgy kacagtak rajtunk
Úgy sem hiszek a férfiaknak
Nem adlak másnak, nekem rendelt az élet.
Szívemnek, lelkemnek az a kívánsága Éljek én férjemmel örök boldogságban...
Édes kincsem tedd le azt a kiscsibét, mert minden anya szereti a gyermekét
Az ebéd készen vár Kedves férjem jössz-e már
A jó ételt ha szereted, hozz haza pénzt eleget.
Sütni, főzni nem nehéz, ha van hozzá elég pénz.
Ha pénzt hozol eleget sütök főzök én neked
Az én uram csak a vizet issza. Nem is sírom a lányságom vissza.
Nékem olyan ember kell ki korcsmába nem jár el itthon eszi vacsoráját megbecsüli a családját
Ne hagyd el azt, ki téged szívből imád.
Nincsen rózsa tövis nélkül, nincsen élet bánat nélkül.
Férjecském ha itthon nem maradsz, legközelebb helyettest találhatsz! (egyébként ez az egyedüli felkiálltójeles mondat, merthogy ez fenyegetés!?)
Szomszéd asszony elmehet itt pletykázni nem lehet
Óh anyai szeretet, a Te jóságodat, mélységedet, megmérni nem lehet.
Jó bor egészség, szép asszony feleség.
Ritkábban találtam házi áldást (Hol hit ott szeretet, hol...) és imát, fohászt is:
Jézus Mária, segíts minket! (mégis akad még felkiálltójeles)
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma
Még ritkább lehetett a hazafias érzelmű falvédő, mint ez:
Adtuk könnyel, vesszük vérrel, lesz még szőllő, lágy kenyérrel
Általában egy színnel hímezték a mintát, a feliratot és a szegést is. Leggyakoribb a piros vagy kék fonállal hímzett falvédő. Ritka a színes. Hogy mikor kezdődött a térhódítása, erre vonatkozóan semmi adat, de nem tévedünk sokat, ha 1900-1960 közé tesszük divatját. Elvétve még lehet látni ma is falon.
2010. október 20., szerda
Hadfiak
Sajdik: Hadfiak
Nem is tudom…
Te konok kunok kései utóda,
ki tudja hány harcos ivadéka,
évszázadok tüzén megedzett,
a túlélésért mindenek felett?
Az agyadba bevésődött a kód:
családod-néped jövője, sorsa
a Te válladat nyomja. Védelme,
míg világ a világ, a férfi dolga.
Így a harcos, mint neve is mutatja,
nem pihenhet, soha nincsen nyugta.
Áll a vártán, a távolba kémlelve,
szinte várja, jöjjön már az ellen.
Nem is a dicsőség, ami hajtja,
(na az is, ha jól meggondolja,)
inkább a feladat oly felemelő,
hisz őrajta múlik a nemzetjövő.
Szép ez a magyar nyelv, kifejező,
fiaik, kiket e harcosok nemzettek,
hát belőlük áll össze a nemzet,
közben a nők bőszen sepregetnek.
2005. február 8.
Népek gyerekei
A gyerek, az gyerek, akárhol is jött a világra. Nem biztos, hogy feltétlenül szerencsésebbek a "fejlett" országokban születettek. Igaz a képválogatásomból szándékosan kihagyom az éhínség, meg háború sújtotta területeket, remélve, hogy egyre kevesebb ilyen borzalommal kell szembesülnünk.
Orosz kisgyerek
Szomáliai kisfiú
A kis jakpásztor, sajnos nem tudom hol
Izlandi iskolások
Tibeti iskolások
Maugli uzsonnázik
Indiai Piroska
Tornaóra Indiában
Baktaj suli
Cigánylány valahol Európában
Orosz kisgyerek
Szomáliai kisfiú
A kis jakpásztor, sajnos nem tudom hol
Izlandi iskolások
Tibeti iskolások
Maugli uzsonnázik
Indiai Piroska
Tornaóra Indiában
Baktaj suli
Cigánylány valahol Európában
Zsófi írta
Már hónapok óta csak ült a munkahelyén, elhalmozták a feladatok. Úgy döntött, hogy kivesz egy kis szabadságot, már úgyis több spórolt pénze volt, mint az elmúlt években. Nem sokat töprengett, hogy hova utazzon. Az egyik legkedvesebb városába ment, ami kicsit nyugodtabb volt, mint ahol él. Úgy ment, ahogy mindig szokott. Az indulás reggelén a számára legkedvesebb időjárás volt. Bepakolt a táskájába, annyi ruhát, amennyi pár napra elegendő. Az odaút hamar eltelt és már meg is kezdődött a hétvégi kikapcsolódás. Kivett egy szobát egy pici motel egyik szintjén. A szoba érdekes módon a kedvenc színére volt festve, kivéve a fürdő. Furcsa érzések fogták el, mert maga az épület pont olyan volt, mint a középiskolája. Hamar lepakolt a szobába és úgy döntött, hogy iszik egy csészével valahol a környéken. Sétált az utcán, bámészkodott és megörült, hogy a szomszédos házban van a kedvenc boltja, úgyhogy beugrott kicsit körülnézni. Elidőzött, de nem vett semmit, hanem ment tovább, hogy találjon egy neki tetsző helyet. Nem messze megpillantott egy megállító táblát, be is tért a helyre. Leült, kereste a pincért a tekintetével, de szinte csak összenéztek és már hozta is. Lassan tudta csak inni, kortyolgatta és közben megpillantott valakit, aki kísértetiesen hasonlított az első szerelmére. Mintha ő is visszapillantott volna rá... Az illető nem maradt sokáig a helyen és most már nem is hasonlított annyira. Lassan előhúzta a pénzét és fizetett. Leintett egy taxit és elhajtott egy helyre, ahol találkozója volt valakivel, hogy megmutassa neki azt az alkotását, ami a téren állt. Ácsorgott és várt, csak várt, mikor megpillantott egy bámészkodót, aki épp az ő művét vizsgálta. De aztán, mint aki már jól szemügyre vette, tovább állt, hogy meglátogassa a kedvenc helyét, ahol mindig újabb és újabb ábrák kerülnek a falra. Meglepetésére épp készül valami, elég erős festékszag van. Úgy látszik kifogyott a flakon, mert a rajzoló elgurul a gördeszkáján. A bolt felé tart, ahol különféle színező anyagokat árulnak. A bolt egy kis utcában van, ami egy térre nyílik. Van egy hely a sarkon, épp jön ki onnan valaki, édesség illat párosul. A nagy lendületű gördeszka megállíthatatlan és nekimegy az émelygő delikvensnek. Nem volt nagy az ütközés, de elég rosszul esett el és nagyon beverte a fejét, össze van zavarodva.
2010. október 4., hétfő
Ugrókötél
Valahol a legeslegelején szerepel a Me & Julio, na hát az abban szereplő ugróköteles lányok fasorban sincsenek ezekhez képest. Úgy látszik az ugrókötelezés egy nemzeti sport iskoláslányok körében Amerikában.
2010. szeptember 24., péntek
zárcímer
Rendszerint van egy, akit igazán szeretünk.
Aki a legkedvesebb.
Lelkünkhöz közel álló.
Olyan titok ez, melyet nem szabad bolygatni.
A szeretet mélyebben van.
Tudatnál, akaratnál, vágynál, képzeletnél, társadalmi elvárásnál mélyebben.
A szeretet nem kötelesség, nem feladat.
Nem józan ésszel, akarattal, kényszerrel előidézhető állapot.
A szeretet a szabadság jegyében áll.
Senki sem mondhatja meg, kit szeressek, kit ne szeressek, még én sem utasíthatom magamat, mert ez jóval magasabb szinten dől el, mint ahova akaratunk fölér, ez a lelkünknek olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén túli szférában, ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az elvárások, a félelmek, az érdekek, de még a lelkiismeret sem szólhat bele semmibe.
A lélek itt már szabadon szárnyal, azzal és oda, akivel és ahová akar.
Úgy hívják: szabadság.
Nincs benne kell és muszáj és az enyém és a tiéd.
Nincs benne színjáték.
Nincs hazugság.
Nincs idő sem, mert ahogy egy életet leélhetek valakivel, és nem szeretem, s egyetlenegyszer találkozok valakivel, és szeretem.
Az igazi szeretet feldúlhatja a világ rendjét...
(Müller Péter: A szeretetről)
Aki a legkedvesebb.
Lelkünkhöz közel álló.
Olyan titok ez, melyet nem szabad bolygatni.
A szeretet mélyebben van.
Tudatnál, akaratnál, vágynál, képzeletnél, társadalmi elvárásnál mélyebben.
A szeretet nem kötelesség, nem feladat.
Nem józan ésszel, akarattal, kényszerrel előidézhető állapot.
A szeretet a szabadság jegyében áll.
Senki sem mondhatja meg, kit szeressek, kit ne szeressek, még én sem utasíthatom magamat, mert ez jóval magasabb szinten dől el, mint ahova akaratunk fölér, ez a lelkünknek olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén túli szférában, ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az elvárások, a félelmek, az érdekek, de még a lelkiismeret sem szólhat bele semmibe.
A lélek itt már szabadon szárnyal, azzal és oda, akivel és ahová akar.
Úgy hívják: szabadság.
Nincs benne kell és muszáj és az enyém és a tiéd.
Nincs benne színjáték.
Nincs hazugság.
Nincs idő sem, mert ahogy egy életet leélhetek valakivel, és nem szeretem, s egyetlenegyszer találkozok valakivel, és szeretem.
Az igazi szeretet feldúlhatja a világ rendjét...
(Müller Péter: A szeretetről)
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)