hamutartó: szeptember 2010

2010. szeptember 24., péntek

Kézen fogsz és hazavezetsz - fázis

Rendszerint van egy, akit igazán szeretünk.
Aki a legkedvesebb.
Lelkünkhöz közel álló.
Olyan titok ez, melyet nem szabad bolygatni.
A szeretet mélyebben van.
Tudatnál, akaratnál, vágynál, képzeletnél, társadalmi elvárásnál mélyebben.
A szeretet nem kötelesség, nem feladat.
Nem józan ésszel, akarattal, kényszerrel előidézhető állapot.
A szeretet a szabadság jegyében áll.
Senki sem mondhatja meg, kit szeressek, kit ne szeressek, még én sem utasíthatom magamat, mert ez jóval magasabb szinten dől el, mint ahova akaratunk fölér, ez a lelkünknek olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén túli szférában, ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az elvárások, a félelmek, az érdekek, de még a lelkiismeret sem szólhat bele semmibe.
A lélek itt már szabadon szárnyal, azzal és oda, akivel és ahová akar.
Úgy hívják: szabadság.
Nincs benne kell és muszáj és az enyém és a tiéd.
Nincs benne színjáték.
Nincs hazugság.
Nincs idő sem, mert ahogy egy életet leélhetek valakivel, és nem szeretem, s egyetlenegyszer találkozok valakivel, és szeretem.
Az igazi szeretet feldúlhatja a világ rendjét...

(Müller Péter: A szeretetről)

2010. szeptember 12., vasárnap

A kőfalak leomlanak

1. Fáradt vagyok, és te oly messze vagy,
És már alig értem szavad.
Végigéltél, tudom kemény dolgokat,
És szíved mélyén súlyos csönd maradt.
De félek már, sosem érhetlek el,
Kőfalakba ütközik kezem.

2. Kőfalak állnak az emberek között,
A szó még nem tört rajtuk át,
Nincs társ a bajban és nincs egymáshoz út,
És áll, a kőbe zárt világ.
De elmúlnak egyszer a szörnyű éjszakák,
És lelkünkben felenged a jég.

3. Fáradt vagyok, és te oly messze vagy,
De indulok, indulj velem.
Mindenki jöjjön, ha én hívom el,
Ha hívom, hogy boldog legyen!
Az éjszakát végre felváltja a nap,
És a kőfalak leomlanak.

szövegíró : Balázs Ferenc, Horváth Attila, Brunner Győző